Honismereti kirándulás

Készült: 2018. április 09. hétfő

IMG 20180407 111138

A honismereti kirándulások egyik nagy előnye a kikapcsolódás mellett, hogy megismerjük saját környezetünket, szűkebb értelemben vett hazánkat, hogy az milyen értékeket rejt magában. Fontos, hogy ne csak külföldi nevezetességeket látogassunk meg, de előbb megismerjük azokat is, melyek a közelünkben vannak és talán többször elhaladtunk már mellettük, de eddig nem ismertük a jelentőségüket, vagy nem fordítottunk kellő figyelmet rájuk.

 

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2018. április 7-én szervezett honismereti kirándulást már többszöri alkalommal. Ezúttal a résztvevők a Beregszász – Huszt útvonallal ismerkedhettek meg.

A kirándulás első állomása Csetfalva volt, ahol a kazettás mennyezetéről híres református templomot tekinthették meg, mely igen nagy művészeti értéket képvisel, majd az ökumenikus templomot, mely az organikus építészet egyik kárpátaljai műremeke.

A második megálló a Tiszaújlak mellett található Turul-emlékműnél volt, ahol betekintést nyerhettek a Rákóczi szabadságharcba, és annak első győztes csatájába, mely az emlékműtől nem messze zajlott 1703. július 14-én.

Ezután Nagyszőlősön a Perényi kastélyt látogatták meg a kirándulók, ahol megismerhették a Perényi család múltját is, és hogy az milyen hatást gyakorolt a vidék életére és történelmére. A város másik nevezetessége a Kankó vár romjai, mely még ma is büszkén magasodik a város felé, ez volt a kirándulás következő célja. A vár maradványairól messze ellátni, az ezt körülvevő panorámában is gyönyörködhettek, és a földrajzi környezetet is részletesebben lehetett tanulmányozni ebből a magasságból.

Nagyszőlős után Huszt irányába, ahol megmászták a husvár romjait és megismerhették annak történelmét. A napi program zárása képen pedig az Iza község mellet található szarvas parkot látogatták meg, a gyerekek nagy örömére.

IMG 20180407 120659                IMG 20180407 124952    

 

 

Pin It

 

Minden jog fenntartva!