Nagycsaládosok Szent István király ünnepén

Készült: 2018. augusztus 22. szerda

39760816 555803924838387 6033762888567488512 n 1Minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Igy előszőr szervezett a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete augusztus 20-ra utazást Budapestre.
Csoportunk 58 fővel indult útnak augusztus 19-én, viszonylag gyors határátkelést követően délután 17 órára már megérkeztünk a fővárosba, ahol a szállás az Atlantic szállodában volt. Vacsorát követően, akik nem fáradtak el az utazásban még esti sétán vettek részt, hogy megnézzék Budapestet esti fényekben.
Másnap reggel a programunk a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődött, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót. Ezt követte a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mondott Áder János köztársasági elnök.


A Parlament előtti programok lezárása után választható programok várták a családokat. Akik akartak visszamehetek a szállodába pihenni, míg mások a Magyar Ízek Utcájára látogathattak, ahol családi programok, koncertek várták az odalátogatókat.
Emellett idén is volt hagyományos ünnepi szentmise és körmenet.
Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárta, amelyet már mindenki nagyon várt.
Idén több mint 21 ezer rakétát lőttek fel, a tűzijátékot - mind a látvány, mind a biztonság szempontjából - a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon a Pesti rakpartról tekintettük meg.
21-én reggel reggeli után, megtekintettük a Hősök terét, gyors fotó készítés után csapatunk tele élményekkel útnak indult haza.
Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére igy emlékeztünk mi nagycsaládosok.
A program megvalósulásáért köszönet Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek.

KMNE

Pin It

 

Minden jog fenntartva!