Gyalogtúra

Készült: 2018. szeptember 17. hétfő

IMG 5312A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2018. szeptember 15-én tartotta az idei év második gyalogtúráját. Tavaszi túránkon az Elvarázsolt Nemzeti Park területén barangoltunk, s ennek nagy sikerén felbuzdulva most még merészebbre vállalkozott a csapat, mégpedig a Pokolbérc meghódítására.
A Pokolbérc az Uzsoki- és a Vereckei-hágó által határolt Beregi-Határkárpátok legmagasabb pontja, ukrán nevén Pikuj hegycsúcs (1 408 m).
Csapatunkkal a korai órákban keltünk útra, s másfél órával később megérkeztünk Beregsziklásra, túránk kiindulópontjára. Túravezetőnk, Horváth Zoltán indulás előtt rövid ismertetőt tartott, aztán harmincöten nekivágtunk a hegynek, hogy elérjük a Pikuj csúcsát.
Velünk tartott Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek elnöke is, fiával együtt.
A felfelé vezető út nem volt könnyű, de egymást segítve, biztatva egyre közelebb kerültünk célunkhoz. Félúton egy tisztáshoz értünk, ahol mindenki megpihenhetett egy kicsit és elfogyaszthatta úti elemózsiáját. Túravezetőnk megmutatta a gyerekeknek, hogyan kell használni az iránytűt, illetve elmondta, mit kell tennünk abban az esetben, ha eltévedünk.


Továbbindulva a legnehezebb szakaszhoz értünk, de egymást segítő kezekkel, olykor már-már feladva, csapatunk végül teljes összhangban41873142 319325245501789 8132189312738394112 n elérte a Pokolbérc csúcsát. Hálaadásul közösen elénekeltük a magyar Himnuszt. A csúcson a nehézségekért csodálatos látvány kárpótolt minket, de nem élvezhettük sokáig, mert hamarosan felhők borították be a tájat. A lefelé vezető út sem volt könnyű, hiszen eleredt az eső, így még nagyobb koncentrációt igényelt. Ugyanúgy egymást segítve, néhány kisebb pihenővel, lassan ereszkedtünk lefelé. Az eső végül elállt, így az utolsó néhány kilométeren még gyönyörködhettünk a kimagasló hegycsúcsokban. Több mint tizenkét kilométer megtétele után pedig visszaértünk Beregsziklásra.
A túrát gyerekek és felnőttek egyaránt nagyon ügyesen, együttműködve teljesítették, így jövőre akár jöhet is a folytatás.
A program támogatásáért köszönet Magyarország Miniszterelnökségének és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Gorzó Klaudia

KMNE munkatársa

További képek a gyalogturáról itt !

41900360 1801499666631377 3592042017644871680 n   41886595 486195451857701 7469921586376605696 n   IMG 5359

 

Pin It

 

Minden jog fenntartva!