Disznóvágás nagycsaládos módra

Készült: 2018. november 19. hétfő

Idén először került programjai közé a nagycsaládosoknak a disznóvágás, az ötlet felmerülésének oka, hogy nem sokan vesznek ma már részt ilyeneken és próbáltuk megmutatni a gyerekeknek hogy milyen is egy hagyományos disznóvágás.
2018.november 17-én a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus líceum adott otthont programunknak, amelyen közel 130-an vettek részt. A reggeli órákban történt sor a disznó leszúrására, majd mosására, perzselésére. Az ügyes apukák mind nagy segítséggel és odaadással végezte dolgát, a gyerekek pedig szemfülesen figyelték a folyamatokat. Az anyukák is szorgoskodtak ez alatt az idő alatt az ebéd hozzávalóit készítették elő, ki hagymát ki burgonyát pucolt épp.
Miután megtisztítottak a disznót megtörtént annak szétszedése és feldolgozása. A gyerekek ebbe már nem tudtak segíteni, így kik a líceum területén lévő pályán fociztak, mások a felállított trambulinban játszottak, valamint lehetőség volt kézműveskedni is Harapkó Mariannával. A konyhában is tüsténkedtek a szorgos asszonyok finom lekváros fánkot készítettek a gyerekek legnagyobb örömére. Ebédre elkészült a finom toros káposzta és hús, amelyet a kinti üstben készítettek el az asszonyok, férfiak. Délután a hurka és kolbász megtöltésére került sor, amit a helyi kemencében nagyon ízletesre sütöttek. A nap nagyon hangulatosan, családiasan telt, este mindenki elfáradva, de jókedvűen tért haza. Köszönet a szorgos kezeknek a nagyszerű henteseknek és a program támogatásért a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek és a Magyar Kormánynak.

46348669 1886066211442027 1873123301795037184 n   46426369 354320128460032 5861388207253356544 n   IMG 0302

Pin It

 

Minden jog fenntartva!