Angol nyelvi tábor a KMNE szervezésében - Tv21 Ungvár

Készült: 2024. augusztus 19. hétfő

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is számos színes nyári programmal készült a tag családok számára. A júliusi lovas táborok mellett kirándulásokkal, vízitúrákkal, képzőművészeti és nyelvi táborokkal várták a résztvevőket. A múlt héten bonyolították le a nyári utolsó táborukat is, ahol a fiatalok játékos formában csiszolhatták tovább angol nyelvi tudásukat a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Az egyhetes tábor, az ukrán táborokhoz hasonlóan beutazós volt, amelynek költségeit szintén a KMNE vállalta magára Magyarország kormányának támogatásával. A KMNE kiemelt céljai közé tartozik minél több olyan program szervezése, ahol a tag családok minőségi időt tölthetnek együtt. A programok kialakításában pedig minden ötletet értékelnek. Az angol nyelvi tábor Kosztyu Julianna, a szervezet helyi összekötőjének tanácsára és vezetésével indult el. A tábor minden évben nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, akik a játékos nyelvórák mellett érdekes programokban is részt vesznek. A fiatalok a tábor délutánjain különböző szabadidős programokban vehettek részt. Csütörtökön például Tihor Melinda a Bóbita Lelkigondozó és Gyermekfejlesztő Központ munkatársa és kutyusai foglalkoztak a résztvevőkkel. Természetesen minden tantárgyi tábornak fontos, hogy meglegyen a szakmaisága, ezt idén is egy munkácsi nyelviskola vállalta magára. A jelenlegi nehézségek ellenére a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete továbbra is az egyik legjobban fejlődő kárpátaljai magyar civil szervezet, ahol mindenben igyekeznek segíteni a tag családjaikat, legyen szó táboroztatási lehetőségekről vagy direkt támogatásokról.

A teljes videó megtekinthető: ITT!

Aktuális (2024.07.31) - Vízitúrán a nagycsaládosok - Tv21 Ugnvár

Készült: 2024. augusztus 01. csütörtök

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is megszervezte az évek óta nagy érdeklődésre számot tartó vízi túráját ez alkalommal a Tisza felső szakaszán. Az indulás előtt a résztvevők közös imát mondtak, majd Csirpák József nagycsaládos édesapa, görögkatolikus pap megáldotta a túrázókat. Miután a szervezők megtartották az eligazítást és ismertették a betartandó szabályokat a résztvevők 18 személyes gumicsónakokba pattantak és elindult a 45 fős csapat a velétei hídtól. Ha valaki azt gondolná, hogy sétahajókázásról van szó, akkor nagyot téved. Akik eljöttek igazi vadvízi evezésben volt részük. Ezzel tisztában voltak a tapasztaltabbak, a túrára visszajárók. Amelyet szeszélyes folyóként is emlegetnek. Erről többen meggyőződhettek a kezdők közül. Bár mindenki azt mondja, ennek ellenére megéri a részvétel. Mivel nagycsaládos rendezvényről van szó persze nem csak felnőttek vettek részt a túrán. Sőt a fiatalok közül is többen már korábban is kipróbálták a A Katalin által említett kenuban borult az idei program egy másik résztvevője. Az, hogy itt van azt bizonyítja, hogy a természet varázsa, a Tisza vonzereje feledteti a malőröket. Sodrás ide vagy oda, örvények főleg az egyes ágak találkozásánál a versenyszellem gyakran úrrá lett a raftingozó hajók között. Sőt, attól sem riadtak vissza, hogy bepocsolják egymást. Úgy is mondhatnánk, hogy igyekeztek lehűteni a kedélyeket. Senki sem maradt szárazon. Igaz, csak rövid ideig, mert a tűző nap hamar kiszárította a ruházatot. A 27 kilométeres távot persze nem egyhuzamban tette meg a csapat. Husztnál tartották az első megállót. Senkit sem kellett biztatni, hogy vegye elő az elemózsiáját. Evett mindenki jóízűen, hisz közismert, hogy a víz kiszívja az ember energiáját. És persze jöttek a sztorik is. Nagyon hasonló helyzetbe került a csapat, hisz az egyik híd lábánál a sebes sodrás mellett még bedőlt fák is nehezítették az átkelést. Most azonban mindenki megfelelően odatette magát és mind a négy csónak sikeresen megoldotta a feladatot. Ezt követően a Tisza egyik szelídebb szakaszához érkeztek, ahol ki is kötöttek. A Tiszát nem csak a kárpátaljai magyarok kedvelik. Erről a csónakokat és az egyéb felszerelést biztosító sportklub vezetője beszélt. A túra utolsó szakasza az igazán vadregényes. Sokan nem ismerik ezt a szakaszt. A Tisza partját meredek sziklák övezik. Az egyik Mária Terézia nevet viseli a monda szerint azért, mert ennek a jól védhető dombnak a tetején készültek tábort verni a császárnő számára, ha erre utazik. Van itt egy másik nevezetesség, ami kisebb fajta csoda, amelynek csak egy bejárata van a Tisza közepe felől. Ezt főleg a szintén Mária Teréziáról elnevezett víz alatti forrás táplálja. A lagúna után a végállomás, Nagyszőlős következett. A csapat kellemesen elfáradva ért partot, ahol a szervezők által biztosított 23 óriás pizza az utolsó morzsáig elfogyott. A résztvevők annak a bejelentésnek még jobban örültek, hogy a nagycsaládosok egyesülete augusztus közepén újabb, immár gyalog- és vízitúrát szervez a Talabor folyónál.

A teljes videó megtekinthető: ITT!

Aktuális (2024.07.29) - Jubileumi „Kamaszderű” a KMNE szervezésében - Tv21 Ungvár

Készült: 2024. július 30. kedd

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete kiemelt figyelmet fordít fiatalok közösségben való formálódására és fejlődésére. Ezzel a céllal hozták létre a Kamasz klubot, amely idén immáron ötödik alkalommal szervezte meg a kamaszvetélkedőt, amellyel a 13-18 év közötti fiatalokat kívánja megszólítani. Az idei, a Kamaszderű nevet viselő jubileumi versenysorozat 2 fordulóból állt, és a legjobban teljesítő 18 versenyző a jelenléti döntőben mérte össze tudását, amelyre a festői környezetben lévő Vadvölgy Panzióban került sor. A program csapatversennyel kezdődött, azt követően a legjobban teljesített 6 fiatal versenyzett az úgynevezett trófeáért. A komplex egyéni vetélkedő témakörei a logika, honismeret, helytörténet és magyarságismeret voltak. A szervezők a Vadvölgy Panzióba vezető utat is érdekessé tették: a kamaszvetélkedő résztvevői ellátogattak a Nevickei várba. A kígyósi Túri házaspár 3 éve szervezi a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete kamaszprogramjait. A kamaszvetélkedő résztvevői szívesen nyilatkoztak és elmondásuk szerint a programfelelősök élményekben gazdag hétvégét szerveztek számukra. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete ötödik kamaszvetélkedőjének megvalósulását a magyar kormány támogatta.

A teljes videó megtekinthető: ITT!

Nagycsaládos összekötők találkozója Beregdédán - Tv21 Ungvár

Készült: 2024. július 29. hétfő

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete az elmúlt időszakban, a háborús helyzet ellenére is számos programot valósított meg. Ezek között voltak támogató jellegűek, valamint olyanok is, amelyek a közösség megtartására és építésére összpontosítottak. Az egyesületen belül természetesen vannak aktívabb és kevésbé aktívabb tagok is, viszont fontos hogy a helyi összekötők bíztassák a tagokat a programokon való részvételre. Többek között erről is szó esett a nagycsaládos összekötők találkozóján, amit Beregdédán az egyesület tóparti parcelláján tartottak. Alap esetben is elég nehéz megvalósítani egy programot, amelyre több helyről kell, hogy beszállítsák a résztvevőket. Hatványozottan igaz ez a jelenlegi helyzetben. Természetesen nem maradhatott ki a programok tervezése sem, amelyek közül többel is készülnek az egyesület munkatársai. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének soron következő programjairól a szervezet honlapján, közösségi oldalán, valamint személyesen a beregszászi irodájukban lehet érdeklődni.

A teljes videó megtekinthető: ITT!

 

V. kamasz vetélkedő a KMNE szervezésében - Tv21 Ungvár

Készült: 2024. július 23. kedd

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete immáron ötödik alkalommal szervezte meg a kamaszvetélkedőt, amellyel a 13-18 év közötti fiatalokat kívánja megszólítani. Az idei jubileumi versenysorozat 2 fordulóból állt, és a legjobban teljesítő 18 versenyző a jelenléti döntőben mérte össze tudását, amelyre a festői környezetben lévő Vadvölgy Panzióban került sor. A program csapatversennyel kezdődött, azt követően a legjobban teljesített 6 fiatal versenyzett az úgynevezett trófeáért. A komplex egyéni vetélkedő témakörei a logika, honismeret, helytörténet és magyarságismeret voltak. A szervezők a Vadvölgy Panzióba vezető utat is érdekessé tették: a kamaszvetélkedő résztvevői ellátogattak a Nevickei várba. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete ötödik kamaszvetélkedőjének megvalósulását a magyar kormány támogatta.

A teljes videó megtekinthető: ITT!

Apa-fia nap a KMNE szervezésében - Tv21 Ungvár

Készült: 2024. július 08. hétfő

Bevált programon ne változtass, vallják a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének munkatársai, akik a tagcsaládjaik számára ismét páros hétvégéket tartanak. Idén először apa-fia napot is. A résztvevők a nap első felében ellátogattak a Makkosjánosi Dinó Parkba, ahol megannyi őslénnyel ismerkedhettek meg a fiatalok, de természetesen nem maradhatott el a közös játék sem. Minden családban fontos, hogy legyenek közös, családi programok, ezt viszont nem mindig egyszerű megoldani egy-egy nagycsaládban. Ezért a résztvevő édesapák különösen örültek a lehetőségnek, hogy egy kicsit kettesben lehetnek fiaikkal. Az apa-fia nap második felében a nagycsaládosok ellátogattak a Kaszonyi termálfürdőbe, ahol a bátrabbak a legmagasabb csúszdákat is kipróbálhatták. Mind a dinó, mind pedig az akvaparkban a vállalkozások felajánlásából kedvezményesen vehettek részt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesület tagjai.

Teljes videó megtekinthető: ITT!

KMNE táborok a Nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban - 2024. július 5.

Készült: 2024. július 08. hétfő

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesületnél idén is nagyon sok színes nyári programmal készülnek a tagcsaládok számára. Július 1.-tól vette kezdetét az egyesület egyik legnépszerűbb programja, a lovastábor, aminek idén is a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpont ad otthont. A programot négy héten keresztül, négy turnusban rendezik meg, amiről Margitics Ildikó és Erhard többéves szakértelmének köszönhetően a résztvevők minden évben életre szóló élményekkel térhetnek haza. A tábor nem titkolt célja az is, hogy a lovak megszeretetése mellett a fiatalokat egy kicsit kimozdítsák a digitális térből és mind inkább megszeretessék velük a természetet. A mindennapos lovaglás mellett a gyerekek a korosztálynak megfelelő elméleti és gyakorlati oktatásban is részesülnek, valamint mozgásos játékokkal, kézműves foglalkozásokkal teszik változatossá a napjaikat a szervezők. Nem titkolt szándékuk a magyar kultúra és hagyományok őrzése és terjesztése, az egészséges életmódra való nevelés, valamint a lelki egészség megerősítése.

A teljes videó megrekinthető: ITT!

Nagycsaládos fiatalok pallérozása Horváth Anna szellemében - Tv21 Ungvár

Készült: 2024. július 01. hétfő

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is megtartotta a Horváth Anna alkotóhetet, aminek a beregszászi római katolikus templom udvara adott otthont. A neves beregszászi keramikus, képzőművész emlékére megrendezett program célja a művésznő szellemi örökségének megőrzése és továbbadása a fiatalok számára. A tábor apropóját idén több évforduló is meghatározza, hiszen amellett hogy Horváth Anna idén lenne 100 éves, 110 éves a magyar animáció, 180 éve született Munkácsy Mihály, valamint 150 éve nyílt meg az első impresszionista kiállítás, így a hét alkotónapjait is ezek tiszteletére állították össze. Az alkotó munkában a résztvevő 30 fiatal tapasztalt és ismert mentorok segítségével nyerhetett betekintést a korongozás, az agyaggal való munka, a rajzolás és a festészet rejtelmeibe . A meghívott művészek szinte mindegyikére hatással volt Horváth Anna, de egy közös mindegyikükben, hogy a keramikus ösztönözte őket arra, hogy kiteljesítsék tudásukat és fejlesszék a művészetüket. Természetesen a Horváth Anna szellemében szervezett programból nem maradhatott ki az agyagozás sem. A hét folyamán a fiatalok kipróbálhatták a korongozást, Román Helénával pedig agyag lenyomatokat készíthettek. Az egyhetes programot közös filmvetítéssel és a megérdemelt részvételi oklevelek átadásával zárták.

A teljes videó megtekinthető: ITT!

 

Minden jog fenntartva!