Vízi kaland családoknak

2017. július 1-jén 36 izgatott szempár leste az eget, vajon eláll-e az eső. Az elszánt evezni vágyókat a borús ég sem tántorította el – nekivágtak a kalandos útnak. A busz begördült Huszt Tisza-partjára, ahol a vízi járművek már készültek az indulásra. Kísérőnk derékig a vízben állva minket is bíztatott arra, hogy kövessük példáját már most, előbb vagy utóbb úgyis menthetetlenül vizesek leszünk. Öt kenu és három katamarán szállt vízre, az első evezőcsapásokat is kipróbálhattuk. Akinek sikerült az elindulás, kanyarodás, árral szemben haladás, és a partra szállás, már sokkal bátrabban indult el az előttünk álló kb. három órás vízitúrán. A próbakörök alkalmával az első vízbe borulás is megtörtént, így láthattuk azt is, hogyan kell a kenukat és magunkat menteni.

A kenuk elején ülők csodálatos látványban részesültek: a széles víz különböző mintázatokban fodrozódott, a vízpart mellett pedig a Kárpátok dombjai emelkedtek. Eleveztünk egy holtághoz is, melynek vize annyira tiszta volt, hogy több méter mélyen is lehetett látni az aljnövényzetet, már ha a tavirózsák rengetege nem takarta a látványt. A mellettünk tornyosuló sziklák már csak a teljes ámulatot segítették elő.

Az út során izgalmakban sem volt hiány. A különböző irányú áramlatok igyekeztek dobálni, felborítani a kenukat, sikerrel vagy sikertelenül. Egy-egy szép, csendes szakasz után pedig a háborgó Tiszával kellett találkoznunk, erős sodrásában gyorsan kellett alkalmazkodni a kormányosnak és az evezőknek egyaránt, hogy a víz tetején maradjon a kenu. Néha pedig pont az volt a baj, hogy túl alacsony a vízszint, a folyó közepén megfeneklik a csónak. Változatos időjárásban is volt részünk: esőben indultunk, majd szép felhős lett az ég, végre a nap is kisütött, majd újra eleredt az eső, feltámadt az erős szél, megint a nap sütött, s végre így is maradt. Induláskor még nem is sejtettük, hogy az időjárás mennyire befolyásolja majd utunkat: sem az nem lett volna jó, ha a tűző napon kell haladni, sem az, ha végig ellenszelünk van, és valószínűleg akkor is csalódottak lettünk volna, ha folyamatos esőben kell haladnunk. Így legalább mindet kipróbálhattuk egy kicsit.

A hullámok és időjárási viszonyokkal szembeni makacs küzdelmünk jutalma az út végén egy nagyon szép, lassú sodrású szakasz volt, ahol már összekapaszkodhattak a katamaránok és kenuk, s csak engedtük, hogy ringasson magával a víz. Ekkor már a csónakok közti beszélgetések és nevetések is harsányabbak lettek, éreztük, hogy a kalandnak hamarosan vége, a nagy koncentrációból engedhetünk egy keveset. Szépen lecsorogtunk a nagyszőlősi Tisza kávézóhoz, ahol egy tál meleg bográcsossal fogadtak minket. A hazaúton a busz az élménybeszámolóktól zengett, az otthonmaradt családtagokat telefonon értesítettük, hogy épségben és nagy kalanddal gazdagodva mindenki megúszta a vízitúrát.