Nagycsaládos kézművesnap Bátyúban.

Készült: 2018. február 20. kedd

Először tartott kézművesnapot a Bátyúi Középiskolában a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete.  Az eseményre az egész faluból, illetve a környékbeli településekről is összesereglettek gyerekek és felnőttek egyaránt, hogy egy felejthetetlen délután részesei lehessenek, illetve, hogy megünnepeljék a kárpátaljai magyarság megmaradásának zálogát: a családot. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Baraté Béla, az intézmény igazgatója, Dmitro Taranenko, Bátyú polgármestere, valamint Horkay László nyugalmazott püspök.
Utóbbi párhuzamot vont nemzeti tragédiánk, a trianoni békediktátum egyik legfőbb okozója és a jelen között, ami nem más, mint hogy a magyar házaspárok nem vállalnak elég gyereket.

– A II. világháború utáni zűrzavarban, a kilátástalanság, a romokban heverő gazdaság ellenére kevés olyan család volt, ahol csupán egy-két gyerek nevelkedett Az újszülöttekre Isten áldásaként tekintettek az emberek. Ez most is így kellene, hogy legyen. A mai fiatalok azonban az anyagiakat helyezik előtérbe, pedig ha elfogadjuk az Úr ajándékát, akkor ő biztosítja számunkra azt is, hogy legyen miből felnevelni.

A felszólalást követően a lurkók különböző foglalkozásokon kamatoztathatták kézügyességüket. Kiélhették kreativitásukat kerámiából, fafaragásból, babakészítésből vagy épp gyöngyfűzésből. A fölös energiákat a középiskola épülete előtt felállított trambulinon vezethették le. A Borzsavári zenekar kalotaszegi muzsikákkal örvendeztette meg a publikumot. A vállalkozó szelleműeket pedig táncházba invitálták.

A rendezvény a bátyúi művelődési ház műsorával, illetve Kajla Márk harmonikaszólójával ért véget, amire egy jóízű bográcsgulyás tette fel a pontot.

A rendezvényen részt vett kézművesek: Olekszandr Dvorak (kerámia), Derceni Irénke (gyöngyözés), Pallagi Ágnes (harisnyavirágok), Pap Viktória (babakészítés), Tóth Gyula (fafaragás), Nagy Margit (érdekességek), Kopinec György (arcfestés), Lévai Katalin (hajfonás).

Pin It

 

Minden jog fenntartva!