Nagycsaládosok nyárbúcsúztatója.

Készült: 2018. február 21. szerda

Programokban igencsak gazdag nyarat tud maga mögött a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE). Kenu- és biciklitúrák mellett többek között gyermeknapot tartottak, részt vettek a Budapesten megrendezett Családok Világnapján, kézművesnapokon, az egyesület jóvoltából ingyen fürdőzhettek egész nyáron a Dédai-tó partján, hogy csak néhányat említsünk. Az elmúlt szombaton pedig hagyományos nyárbúcsúztatóra gyűltek össze Kovászón a Kárpátaljai Nagycsaládosok Keresztény Központjában.

Igencsak színes programmal várták a szervezők ezúttal is a családokat, melyek között gyermekek, felnőttek egyaránt találtak számukra érdekes elfoglaltságot. A kézműveskedés idén is igen népszerű volt, ki-ki kipróbálhatta magát agyagozásban, harisnyavirág-, rongy-, csuhé- és pamutbabakészítésben, gyöngyfűzésben, hímzésben stb. A KMNE iroda munkatársai – Kajla Brigitta és Gorzó Klaudia – mindenkit megmozgató családi vetélkedőt és különböző ügyességi játékokat szervezett. Eljött erre az alkalomra az ugyancsak nagycsaládos Belinszki Zoltán, az aznap este – szintén a KMNE szervezésében – Beregszászban bemutatott Csodaszarvas c. musical szövegírója, aki izgalmas játékos szövegalkotásra invitálta a családokat. A bátrabbak a Borzsán kajakozhattak, megmártózhattak a folyó vízében, vagy éppen a tábor területén íjászkodhattak. És persze a közös ebéd sem maradt el, amiről ezúttal is a mezővári Filep család, illetve a Böbe bolt kollektívája gondoskodott.nagycsaladosok nyarbucsuztatoja 0

Bár a nyártól elbúcsúztak a nagycsaládosok, a közös együttlétről nem mondtak le. Mint Török Dénes elnöktől megtudtuk, szeptember 2-án, a Nagyszülők világnapján a nagycsaládos nagymamák és nagyapák számára szerveznek programot. Akik igen fontos szerepet töltenek be azon szerencsés nagycsaládo-sok életében, ahol élnek a nagyszülők, sok gondot, terhet átvállalnak, segítenek az egészséges gyermeknevelésben. Ezt szeretnék megköszönni nekik. Szombaton Beregszászban a régi plébánia épületében várják a nagyszülőket, amikor is nem a gyermekeknek kell segíteniük, nem az unokákra kell vigyázniuk, hanem ismerkedhetnek egymással, majd az egykori kaszonyi gyermektáborban fürdőzhetnek, ahol a szervezők ebéddel is megvendégelik a nagyikat. (A nagyszülők a KMNE elérhetőségén jelentkezhetnek az alkalomra.) Török Dénes azt is elmondta, hogy ugyanezen napon szervezik meg a nagycsaládosok hagyományos őszi biciklitúráját. Ezúttal Nagyberegen a tájházban tartanak pihenőt, majd a kovászói várat nézik meg, aztán közös ebéd után tekernek haza.

Azt már régen mondogatják, hogy nagycsaládban élni nem unalmas, viszont egy nagycsaládos egyesületben igazán izgalmas!

Pin It

 

Minden jog fenntartva!