V. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Nap.
Nagyszabású rendezvénnyel nyitotta meg a 2017-es évet a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE). 2017. január 14-én a szervezet megtartotta hagyományos évnyitó nagycsaládos napját, mely kiemelkedően színes, érdekes programok sorozatával várta az érdeklődőket.
A KMNE fontosnak tartja, hogy nyisson a kis családok felé is, ezért a program meghirdetésekor is hangsúlyozta, hogy a rendezvény nem csak nagycsaládosoknak szól, az egy-két gyermekes családokat is szívesen látják.
Az V. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Nap fővédnöke dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter volt, aki – egy korábban egyeztetett hivatalos program miatt – nem tudott részt venni az eseményen, de üdvözletét és jókívánságait küldte a kárpátaljai családoknak. A rendezvényt a három történelmi egyház képviselőjének áldása nyitotta meg. Mindnyájan, Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök, Zán Fábián Sándor református püspök és Marosi István görögkatolikus parochus is azt hangsúlyozták, hogy milyen nagy áldás, ha a családba gyermekek születnek, hiszen a gyermek ajándék, az Úr Jézus ajándéka, melyet örömmel és szeretettel kell fogadni. Az áldások után Török Dénes, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy öt évvel ezelőtt az egyesület első nagycsaládos napján mintegy 50 tagcsaládja volt a KMNE-nek, mely mára 500-ra bővült. Ez a szám azt is mutatja, hogy Kárpátalján vannak még, akik értéknek tartják a nagycsaládot, és szeretnének egy közösséghez tartozni. Ezt követően az elnök bemutatta a szervezet egy éve indított úgynevezett vándorbölcső programját. Ennek keretében azok a családok, akikhez újszülött érkezik négy hónapos használatra kapnak egy faragott bölcsőt. A szóban forgó bölcső is ezen a napon került átadásra. Ünnepélyes keretek között a badalói Szabó család vehette át, akiknek pár hete született meg negyedik gyermekük. Török Dénes köszöntötte a jelenlévő kismamákat is, majd a gólyahír program részeként szintén ajándékcsomagot kaptak az egyesület azon családjai, akik a közelmúltban részesültek gyermekáldásban.
A megnyitó után a felnőttek és a gyermekek külön programokon vettek részt. A szülők Radvánszky Ferenc lelkipásztor előadását hallgatták meg. A gyermekeket Varázs Tamás bűvész varázsolta el elképesztő mutatványaival. A bűvészelőadás után a legkisebb korosztály kézműves foglalkozásokon szebbnél szebb apróságokat készített, a kiskamaszok pedig a Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat képviselőinek vezetésével játékos vetélkedőkön vettek részt. A nagykamaszok fiús és lányos csoportokra bontva előadásokat hallgattak. A fiúknak a híres kerékpáros, Bujna Zoltán tartott bemutatót biciklis kalandjairól, a lányoknak pedig Tihor Melinda, a Lídia-műhely munkatársa tartott tréninget.
Ebéd után a nagykamaszok korcsolyázni mentek. A többiek árny-színház előadáson tekinthették meg Lázár Ervin A hétfejű tündér című művét, majd a beregszászi Szederinda néptánccsoport szórakoztatta a jelenlévőket.
A rendezvény utolsó, gyermekek és felnőttek által egyaránt nagy lelkesedéssel várt produkciója az Alma Együttes koncertje volt. A gyermekek kitörő örömmel fogadták az előadókat, a koncert végéig táncolva énekelték a jól ismert dalokat, végül pedig kígyózó sorokban állva várták, hogy képet készíthessenek kedvenceikkel.
Az V. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos nap rendkívüli sikert aratott, közel hétszázan vettek részt a rendezvényen.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete köszönetét fejezi ki a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezetnek, akikkel közösen együttműködve sikerült az Alma Együttest Kárpátaljára elhívni, és ezzel nagy örömet szerezni a kárpátaljai magyar családoknak.
A program megvalósulását a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatta.