Biciklitúra határok nélkül
Június 27-én vette kezdetét a Kárpátalja Magyar Nagycsaládosok Egyesültének biciklitúrája Tisza-tó körül. A 36 fős csapat 3 nap alatt meglátogathatta a Tisza-tavi Ökocentrumot, a Hortobágyi Nemzeti Parkot, a Szabics kikötőt és a Pakász tanösvényt. A programok ideje alatt számos élménnyel gazdagodhattak a résztvevők, hiszen a szemet gyönyörködtető tájon kívül pelikán etetésre, hajókázásra is lehetőség volt.
Utolsó napon a családok kívánság szerint ellátogattak a Tiszafüredi Boldogasszony templomba, vagy a Tiszafüredi Refomátus templomba.
KMNE Vízitúra
Július 6-án ismét megrendezésre került a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete jóvoltából az egynapos vízitúra, amelynek útvonala az idei alkalommal Huszt és Nagyszőlős között volt. Egy maroknyi bátor vállalkozó szülő és gyermek vágott neki a körülbelül 24 kilométeres útnak a Tiszán.
Önellátó nagycsalád program
A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságnak köszönhetően idén is megvalósulhatott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) Önellátó nagycsalád elnevezésű programja, melynek keretében kisállatokat és terményt, tápot kaptak azon tagcsaládok, akik az eddigi évek során nem vettek részt az akcióban.
Apák napja
Nagycsaládos egyesületünk idén már szervezett az édesanyáknak anyák napja alkalmából meglepetés wellnes délutánt és mivel nemcsak anya, de apa is egy van, most június 21-én az apukák kerültek előtérbe. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete éves programjába az Apák Napja méltatása nem először került bele naptárjába. Ezt az ünnepet a XX. század első felétől tartják számon és magyar nyelvterületen június harmadik vasárnapján tartják. Az idei alkalom során egy kellemes estét töltöttek el a Beauty szalon wellness részlegében, az a közel 20 apuka, akiket gyermekeik neveztek be, egy nekik készített ajándékkal, melyet lefotóztak és elküldték egyesületünk elérhetőségeire. A sütögetés közben kipróbálhatták a szaunát, jakuzzit és az úszómedencét. A sasliksütés is fantasztikusan sikerült, mivel az apukák együtt közösen készítették el . A vacsora elfogyasztása és a vidám beszélgetések után minden apuka feltöltődve tért haza.
Köszönjük a Beauty szalonnak a szinvonalas szolgáltatást és nem utolsó sorban Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek a támogatást a program megvalósulásáért.

Nyíregyházi kirándulás
Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete június 22-én a szép meleg időre való tekintettel Nyíregyházi kirándulást szervezett.
Nagy érdeklődés volt a programra igy 50 fővel a Nyíregyházi állatkertbe, további 50 fővel pedig a Nyiregyházi Aquvarius élményfürdőbe látogattunk el. Reggeli órákban indult csoportunk útnak, hogy élvezni tudják az egész napos feltöltődést. Az út sem telt unalmasan, hiszen csoportvezetőink segítségével ismerkedős játékra is sor került
Az Állatpark ebben a természetes, szinte háborítatlan környezetben kapott helyet egy tölgyerdő mélyén. A 30 hektáros területen világrészek fogadják a látogatókat hogy végigjárhassák a Földet, megfigyelhessék miként élnek a világ különböző vidékein az állatok. A sokszínű állatvilág több mint 500 faja, és több mint 5000 egyede él itt, melyek között olyan különlegességekkel találkozhattak családjaink, mint a fehér tigris, az afrikai elefánt, a komodói sárkány, az indiai orrszarvú, a jegesmedve, a homoki tigriscápa, és a nyugati síkvidéki gorilla. Aki kíváncsi volt a bájos madagaszkári makikra, felkeresték a Tarzan ösvényén elterülő majomerdőt. A majomerdőben gyűrűsfarkú makik járnak, kelnek a vendégek között. A nap egyék legvártabb pontja pedig a fóka show volt. A fókákkal úgynevezett pozitív megerősítéssel dolgoznak az oktatók, azaz haldarabokkal jutalmazzák őket egy-egy jól sikerült gyakorlat után. A gyerekeknek igazán új élmény volt meglátogatni azokat az állatokat, amikről eddig esetleg csak képről, meséből hallhattak.
Anya-lánya kirándulás
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) anya-lánya hétvégét szervezett június 15–16-én Debrecenben.
A kétnapos programra az egyesület tagcsaládjai jelentkezhettek. A nevezés feltételeként az édesanyáknak és lányaiknak karitatív vagy önkéntes tevékenységüket bemutató fényképet, illetve rövid videót kellett beküldeniük a KMNE-hez.A hétvégi kikapcsolódáson 25 édesanya vehetett részt egy-egy 6–18 év közötti lányával.A reggeli beregszászi indulás és a határátkelés után kora délutánra érkeztek meg a résztvevők Debrecenbe, ahol az Aquaticum Termálfürdőt próbálhatták ki. Az élményfürdőben trópusi növényzettel körbeültetett csúszdák és medencék, továbbá szauna, büfé, kényelmes napozóágyak és játékok várták a pihenni vágyókat.A fürdőtől nem messze, a Nagyerdő területén álló Auguszta Hotel és Diákszálló biztosított vacsorát és kényelmes éjszakai szállást a program résztvevőinek.
További cikkeink...

Minden jog fenntartva!




