Sportnap
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete újra sportnapot szervezett. Az eseményt november 24-én a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tornatermében tartották több mint ötven fő részvételével.
A sportnap közös áhítattal kezdődött, Birta János vezetésével. Ezután következett a bemelegítés, majd a résztvevőket négy csapatra osztották. A csapatok 13 versenyszámban mérkőzhettek meg egymással, ezek közül a legnépszerűbbnek a „krumpliültetés”, a zsákban ugrálás és a „furik-” (avagy talicska-)tolás bizonyult. A résztvevők nagyon ügyesek voltak a játékokban.
Szusszanásként a verseny végén közösen megebédeltünk, ugyancsak a líceum étkezdéjében, ahol nagyon finom kétfogásos ebéddel várták a fáradt résztvevőket. Ebéd után következett a nyertesek kihirdetése és a nyeremények átadása. Meglepetésként pedig közösen elfogyasztottunk egy KMNE-tortát. Senki sem távozott üres kézzel, minden család sporteszközökkel térhetett haza. A tartalmas nap alatt kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat.
A program megvalósulásáért köszönettel tartozunk Magyarország Miniszterelnökségének és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek.
Mátyás király mézbora c. mesejáték
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete a Mátyás király emlékév tiszteletére november 24-én két színházi előadást is szervezett. A színházi előadáson a közönség a "Mátyás király mézbora" c. mesejátékot láthatta a Nektár Színház előadásában. Délelőtt a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színházban, majd délután a tiszapéterfalvai művelődési házban tekinthették meg a darabot. Beregszászban mintegy 170 fős közönség fogadta a színészeket, Tiszapéterfalván pedig közel 300 fős, telt házas előadás volt.
A tiszapéterfalvai előadás hatalmas tapssal zárult. Köszönjük a nézőknek, akik ellátogattak az előadásra, hiszen a jegyekért ott befolyt összeggel az első “Kárpátaljai Szóló Táncverseny – Férfitáncok és csárdások Kárpátalján” elnevezésű rendezvényt támogathattuk.
A darab cselekménye a következő volt: Mátyás király 1479-ben a csatából hazatérve övéi között hatalmas lakomával ünnepli győzelmét. Nagy a vigasság, örül mindenki és éljenzi a királyt. Mátyás király arca egyszer csak elkomorul: nem leli az ünnepi asztalon kedvenc mézborát... Itt csatlakozunk be a történetbe és kísérjük végig útján a királyt és hű bolondját, Markalt, akik felkerekednek és – ahogy Mátyás királytól már megszoktuk – álruhában járnak utána, miért nincs a királyi asztalon a mézbor.
MunKaland: a művészet szárnyain
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének „munKalandozói” november 16-án Munkácsra látogattak, ahol neves művészek fogadták a tizenhét tagú csapatot. Az első megálló Matl Péter és fia, Matl Árpád szobrászművészek otthona volt, ahol a résztvevők betekintést nyertek a szobrászat világába, kipróbálhatták a kőfaragást, és számtalan érdekességet tudhattak meg a kövekről, szerszámokról, technikákról. A gyerekeknek a mókázásra is lehetőségük nyílott: Matl Árpád gondos irányítása alatt hintázhattak azon a darun, amelynek segítségével a művészek a nagy szobrok alkotóelemeit mozgatják és emelik fel.
Ezután Kopriva Attila festőművész és felesége, Andrea fogadta a KMNE csapatát. Itt a gyerekek a szívószállal fröcskölt akrilfestés, színkeverés és kollázskészítés módszereivel ismerkedhettek meg a gyakorlatban.
Disznóvágás nagycsaládos módra
Idén először került programjai közé a nagycsaládosoknak a disznóvágás, az ötlet felmerülésének oka, hogy nem sokan vesznek ma már részt ilyeneken és próbáltuk megmutatni a gyerekeknek hogy milyen is egy hagyományos disznóvágás.
2018.november 17-én a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus líceum adott otthont programunknak, amelyen közel 130-an vettek részt. A reggeli órákban történt sor a disznó leszúrására, majd mosására, perzselésére. Az ügyes apukák mind nagy segítséggel és odaadással végezte dolgát, a gyerekek pedig szemfülesen figyelték a folyamatokat. Az anyukák is szorgoskodtak ez alatt az idő alatt az ebéd hozzávalóit készítették elő, ki hagymát ki burgonyát pucolt épp.
Nagycsaládosok a magyar győzelmen
A Magyar Labdarúgó Szövetségnek köszönhetően 2018.november 18-án nagycsaládosaink részt vehettek a Magyar válogatott Finnország elleni mérkőzésen.Vasárnap délelőtti órákban indult útnak 107 fős csapatunk a magyar fővárosba. Az út izgatottan,jól hangulatban telt.Gyerekek és felnőttek már alig várták,hogy megérkezzünk a Groupama Arénához, nem mindennapi esemény ez egy Kárpátaljai nagycsaláos számára.Megérkezve a helyszinre,körbejártuk a hatalmas arénát,majd szurkóló csapatunk elfoglalta a helyüket.A kétszer 45 perces meccs alatt hatalmas izgalmakkal és szurkolással telt, ami meghozta gyümölcsét hiszen a magyar válogatott részére első gólt Szalai Ádám, második Nagy Ádám rúgtam igy csoport másodikak lettek a Nemzetek Ligáján.Szalai Ádám az Ezüstcipő focisulinak ajánlotta a találatát,ahol hallássérült gyerekeket tanitanak focizni.A meccs végén a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének csapata Nemzeti imádságunk eléneklésével tisztelgett a magyar válogatott előtt.
Köszönet dr.Csányi Sándornak a Magyar Labdarugó Szövetség elnökének a tiszteletjegyekért,hatalmas élmény volt ez számunkra.
Tarts szorosan! – az újrakezdés és megerősödés programja a házasságban
A változáshoz bátorság kell. A fejlődéshez változás kell. Mindkettőhöz pedig egy jó program szükséges. Pontosan ez volt a „Hold me tight! – Tarts szorosan!” kapcsolat-erősítő tréning házaspárok számára, melyet a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezett Polenán 2018. november 8-11. között. A szép és kényelmes környezetben eltöltött 3 és fél nap maradandó élmény a 20 résztvevő házaspár és a vezető 7 párkapcsolati terapeuta számára egyaránt.
Nos, de ki az, akinek ennyi ideje van, hogy a családjától és a munkájától majdnem négy napig távol legyen? – kérdezhetné bárki.